szerző:
MTI

Hatodik évada után befejeződik idén a Downton Abbey című népszerű brit tévésorozat – jelentették be csütörtökön a széria készítői.

"Minden sorozat életében eljön az idő, amikor véget kell hogy érjen, és ez alól a Downton sem kivétel" – mondta Gareth Neame, a múlt század elején játszódó drámasorozat executive producere, hozzátéve, hogy mindenképpen a csúcson akarták befejezni a szériát. A brit ITV csatornán futó program számos elismerést, köztük két BAFTA- és három Golden Globe-díjat, valamint 11 Primetime Emmy-díjat kapott indulása óta. 51-szer jelölték Emmyre, többször, mint bármely más brit sorozatot.

A Julian Fellowes által jegyzett történet főszereplői az arisztokrata Crawley család és annak szolgálói. Hugh Bonneville és Elizabeth McGovern a széria 2010-es indulása óta alakítja Grantham grófját és grófnéját – idézte fel a BBC NewsAz illusztris szereplőgárdát gyarapítja Michelle Dockery, Jim Carter és Maggie Smith is. A szériának rengeteg híres vendégszereplője volt az elmúlt években, köztük Shirley MacLaine, Paul Giamatti, Richard E Grant és Nigel Havers.

"Olyan utolsó évadot ígérünk, amely tele lesz a már megszokott drámával és intrikával, de tovább fokozzuk a hangulatot a szereplők sorsának alakulása miatt érzett izgalommal" – mondta Neame. Peter Fincham, az ITV illetékese szerint a sorozat egy karácsonyi különkiadással fog búcsúzni a rajongóktól.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nézze meg a képeket: Mit tud a legjobb iPhone kamerája egy sokmilliós fényképezőgéphez képest?

Nézze meg a képeket: Mit tud a legjobb iPhone kamerája egy sokmilliós fényképezőgéphez képest?

333 lóerő: az új 8-as Golfot is megvadítja a VW

333 lóerő: az új 8-as Golfot is megvadítja a VW

Átlépte a lakosság készpénzállománya az 5000 milliárd forintot

Átlépte a lakosság készpénzállománya az 5000 milliárd forintot

A kamaszkori durvulásnak van egy különlegesen pozitív hozadéka

A kamaszkori durvulásnak van egy különlegesen pozitív hozadéka

11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek

11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek

Hétfőtől Budapesten látható Gábor Áron rézágyúja

Hétfőtől Budapesten látható Gábor Áron rézágyúja