Batman Superman ellen – ez a magyar címe 2016 legnagyobb szabású szuperhősfilmjének, amiben a két közkedvelt karakter egymás ellen száll harcba. Itt a magyar előzetes.
hvg.hu
Miután a Marvel agyonkeresi magát a futószalagon gyártott képregényfilmjeivel, nagy riválisa, a DC Comics is észbe kapott, és beszállt az univerzumépítő-bizniszbe. Ennek első állomása lesz a 2016 márciusában mozikba kerülő Batman v Superman, ami magyarul a Batman Superman ellen – Az igazság ligája címet kapta.
Zack Snyder rendező neve garancia a látványra, sokkal inkább félő, hogy a forgatókönyvön fog elvérezni a dolog, ahogy az Snyder korábbi filmjeivel (Álomháború, Az acélember) már előfordult – bár ezúttal Chris Terrio (Az Argo-akció) és a képregényguru David S. Goyer (Dark City, Batman: Kezdődik!) kezében van a sztori. Az előzetesből kiderül, hogy a rajzfilmes vonal érvényesül majd a látványban, a világító szemű, robothangú Batmannel együtt.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.