Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy, a művészhez közel álló rajongói honlap szerint az ősszel Budapesten lép fel az egykori, legendás Smiths bő negyedszázada szólóban aktív énekese.
Az információ forrása a True To You nevű oldal, melyet egy hűséges Morrissey-rajongó üzemeltet és amelynek információit akár hírértékűnek is kezelhetjük. A site közlése szerint Moz októberben Ljubljanában, Budapesten, Bukarestben és Skopjében is fellépne. Nem ez lenne az első alkalom, Morrissey ugyanis 2006-ban már adott koncertet Budapesten, akkor a Pecsában lépett fel.
Morrissey nagyjából egy éve jelentette meg World Peace Is None Of Your Business című legutóbbi nagylemezét, melynek kapcsán nem csak az albumról, hanem a nyolcvanas évek máig is nagy hatást gyakorló zenekara, a Smiths élén ismertté vált énekes teljes életpályájáról is írtunk.
A cifra beszólásairól is ismert zenész egyébként legutóbb a zeneiparnak olvasott be: azt mondta, hogy manapság nincsenek meglepő sikertörténetek, mindent a nagy lemezkiadók uralnak, minden nyilvánvaló és előre sejthető, s, hogy a közönség torkán erőnek erejével tolnak le Ed Sheeran- és Sam Smith-típusú sztárokat. "Manapság nincs semmi spontaneitás és ez az egész, ami van, menthetetlennek tűnik" - summázta a helyzetet az excentrikus énekes.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.