Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Bécsben tartják az új Tom Cruise-film világpremierjét csütörtökön, emiatt már szerdától lezárják a belvárost. A Mission: Impossible ötödik epizódjának számító mozit tavaly három helyszínen, Bécsben, Londonban és Marrákesben forgatták.
A Mission: Impossible – Titkos nemzet című film díszbemutatója a Bécsi Állami Operában lesz csütörtökön. A bemutatóra csaknem ezer meghívott vendég érkezik, köztük a filmben szereplő Rebecca Ferguson és Simon Pegg, valamint a rendező, Christopher McQuarrie.
A Ringstrasse belvárosi szakaszát már szerdától lezárják a forgalom elől, ide várják a sztár rajongóit. Tom Cruise csütörtökön délután négy órakor vörös szőnyegen sétál be az operaházba. A szervezők nagyjából kétezer rajongóra számítanak. Csütörtöktől a Ringstrasséra merőleges Kärtnerstrassét, Bécs egyik leghíresebb bevásárló- és sétálóutcáját is lezárják.
Marijana Stoisits, a filmes stábok Bécsbe csábításával foglalkozó önkormányzati szervezet, a Vienna Film Commission vezetője úgy nyilatkozott, hogy a film készítőit teljesen lenyűgözte a bécsi operaház és a bécsi közgazdasági egyetem kampusza is, ez utóbbit azonban a forgatókönyv megváltoztatása miatt ki kellett húzni a forgatási helyszínek közül.
Tom Cruise kedden érkezik az osztrák fővárosba és a Ritz Carlton Hotelben száll meg. Várhatóan ellátogat majd a Bécs belvárosában található John Harris fitnessközpontba is, ahol tavaly a forgatások alatt rendszeren edzett, és benéz majd a Szent István-székesegyház közelében lévő Onyx koktélbárba is, amely szintén az egyik törzshelye volt egy éve.
A történet szerint a Tom Cruise által alakított Ethan Hunt titkosügynök a Szindikátus nevű terrorszervezettel kénytelen megküzdeni, amely meg akarja semmisíteni a lehetetlen küldetések teljesítésére specializálódott csoportot.
A bécsi díszletek már a márciusban közzétett, első filmelőzetesben feltűntek: a képkockákon Tom Cruise az operaház tetején harcol, egy autó robban fel az egyik belvárosi utcán, a Schottenring metrómegállóban pedig Simon Pegg kezébe titkos csomagot nyom egy ismeretlen.
A Mission: Impossible legújabb része a díszbemutató után az Egyesült Államokban július 31-én, Ausztriában és Magyarországon augusztus 6-án debütál.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.