Korábban már beszámoltunk róla, hogy vége a majdnem két évtizedig tartó rossz viszonynak, így Galla Miklós és Laár András november 6-án együtt állnak színpadra utóbbi életmű estjén.
Aki eddig kételkedett volna a békebülésben, annak most egy fotó is bizonyítékként szolgálhat. A közös képet Galla saját Facebook-odalán osztotta meg. A következő szöveggel:
"Nézőként részt vettem Laár András önálló estjén, a Dumaszínházban. Egy nagy előadót láttam, aki 34 év eltelte, azaz a KFT kezdete óta magával tudja ragadni a közönséget. Rengeteg jó poén volt, például számomra nagyon emlékezetes a légy beltartalmáról szóló rész. Ki akarná azt megenni? És november 6-án már együtt állunk a Budapest Sportaréna színpadára András életmű show-jában. A fotó a csütörtöki előadás után készült. Hát ha ezek nincsenek kibékülve, akkor senki!"
A bejegyzés a képpel: