A Baranya Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a pécsi egyetemista jövedelemszerzés céljából árulta verseit Pécsett. Mivel 2014. november 11-én egyetlen verset sem vásároltak tőle, ezért ingerült állapotba került, majd kulcsával megkarcolta a belvárosban parkoló autókat.
A vádlott összesen tizennégy gépkocsit rongált meg, gépkocsinként százezer-háromszáznyolcvanezer forint kárt okozva. A járművekben összesen két és fél millió kár keletkezett. A Főügyészség szerint a vádlott cselekménye a rongálás vétségének a megállapítására alkalmas.
