szerző:
hvg.hu

Október 24-én az Akvárium Klubba érkezik a Rangleklods, amely a koppenhágai születésű Esben Nørskov Andersen egyszemélyes projektje, de élőben egy hölggyel, Pernille Smith-Sivertsennel egészül ki.

Világhírű névrokonához, Andersenhez hasonlóan Esben Andersen is mesél, csak ő sajátos hangulatú, inkább többszöri hallgatásra, tartós fogyasztásra szánt, egyedi elektronikus zenéjével teszi ezt. Kicsit hűvös, olykor hipnotikus, szokatlan szerkezetű kompozícióival és keserédes énektémáival képeket, hangulatokat fest fel, és kisfilmeket jelenít meg előttünk, amik mind otthon, mind élőben magával ragadják a hallgatót.

Ugyan Esben Andersen is gitáron kezdett zenélni, és játszott együttesekben is, a Ranglekods alapjait akkor kezdte letenni, amikor rádöbbent, hogy tulajdonképpen a számítógép is lehet hangszer.

Igen sokféle zenét hallgatott mindig is – rockot, indie-t, elektronikus zenéket, pszichedelikus rockot, folkot –, majd amikor a számítógép mellett azt is felfedezte, hogy valójában egyedül jobban szeret dolgozni, mert így a saját feje után mehet, és zökkenőmentesebben tudja elképzeléseit megvalósítani, úgy döntött, egymaga folytatja.

Berlinbe költözött, mert változásra volt szüksége. A berlini zenei élet, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik, és ahol szabadon közlekedhet az ember a zenei stílusok között, inspirálóan hatott rá. Ötleteit elkezdte kidolgozni, majd visszaköltözött Dániába, hogy befejezze, és kiadja őket. Első EP-jét 2011-ben jelentette meg Home címmel, rajta az azóta jól ismert Young and Dumb kislemezzel, debütáló albuma, a Beekeeper pedig 2012-ben jött ki, és mind a sajtó, mind a közönség éljenezte.

A Rangleklods azóta bejárta a nagy európai fesztiválokat is a Roskildétől a Szigetig és vissza, idén pedig megjelentette második albumát, a Straitjacketet, amelynek európai turnéja október 21-én indul Rotterdamban, és amelynek negyedik állomása október 24-én, Budapesten az Akvárium Klub lesz.

Az előzenekar a NEO lesz, akik legutóbb egy táncos, űrdiszkós maxi single-lel jelentkezett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Az internet világában az emberiség olyan lett, mint egy olyan kórus, ahol csak szólisták vannak" – erős beszédet mondott a Nobel-díjas Tokarczuk

"Az internet világában az emberiség olyan lett, mint egy olyan kórus, ahol csak szólisták vannak" – erős beszédet mondott a Nobel-díjas Tokarczuk

Meghalt Ormos Mária

Meghalt Ormos Mária

Az állítólagos zsaroló tagadja, hogy ő lenne az MSZP-s politikusok zsarolója

Az állítólagos zsaroló tagadja, hogy ő lenne az MSZP-s politikusok zsarolója

Hat személyt vettek őrizetbe az eperjesi robbanással kapcsolatban

Hat személyt vettek őrizetbe az eperjesi robbanással kapcsolatban

15 milliárdra perli a Google-t egy kis cég, mert elsikkasztja a dalszövegeit

15 milliárdra perli a Google-t egy kis cég, mert elsikkasztja a dalszövegeit

Újabb izraeli légicsapást Gázában

Újabb izraeli légicsapást Gázában