Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Duna eurovíziós válogatója, A Dal ötödjére kerül a képernyőkre szombattól kezdődően. A zsűribe Pierrot mellé csatlakozott Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós, a készítők pedig új különdíjakkal és ingyenes szavazással újítottak 2016-ra. Bemutatjuk, mely előadókkal indul az idei dalverseny.
Rekordszámú, összesen 372 darab nevezés érkezett A Dal 2016-ba, ezt később a tíztagú szakmai előzsűri harmincra csökkentette. A három elődöntő és a két középdöntő után a február 27-i döntőbe nyolcan kerülnek, ekkor dől el, melyik dal képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon májusban, Stockholmban.
Az eddigi Akusztik verseny mellett két különdíjat is bevezetnek: A Dal 2016 felfedezettjét a négy zsűritag, A Dal 2016 legjobb dalszövegét pedig a zsűri és az online szavazók közösen választják meg. A jelölt dalokból remixverseny is indul, a beérkezett alkotások közül a Petőfi Rádió szakmai zsűrije választja majd ki a legjobbat.
A két műsorvezető Tatár Csilla és Harsányi Levente, míg a négy zsűritag Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós lesz. Idén teljesen ingyenes lesz a szavazás, amit A Dal applikáción, illetve az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján lehet megtenni, de megmarad a hagyományos sms-szavazás is.
A január 23-i első elődöntő versenyzői:
1. Benji – Kötéltánc
2. ByTheWay – Free to Fly
3. Egy Másik Zenekar – Kéne közös kép
4. Freddie – Pioneer
5. Mohamed Fatima – Ott leszek
6. Mushu – Uncle Tom
7. Odett – Stardust
8. Tolvai Reni – Fire
9. Török Jázmin – Power of Love
10. Veres-Kovács Petra – Singing Peace
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.