„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A négy tag egy Mamma Mia! nevű étterem megnyitóján vett részt közösen.
A svéd popegyüttes 1982-es feloszlása óta csak néhányszor jelent meg közösen a négy tag, Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad Read nyilvános eseményen.
Legutóbb a Mamma mia! című musical filmváltozatának a premierjén mutatkoztak együtt, de ez már nyolc éve, 2008-ban történt. Azóta először jelentek meg mind a négyen január 20-án, szerdán Stockholmban, ahol egy Mamma Mia! The Party nevű étterem megnyitóján vettek részt.
"Bulizni jöttünk" – mondta a The Guardiannek Ulvaeus, míg Andersson kijelentette, továbbra is ragaszkodik az álláspontjához, miszerint a négy tag soha nem fog a színpadon újra összeállni. Az angol lap híre szerint emellett következetesen kitartanak, egy alkalommal ugyanis az újraegyesülésért felajánlott 1 milliárd dollárt utasítottak vissza.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.