szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tokaj is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre – jelentették be pénteken a város és a térség vezetői.

Az elmúlt tíz évben több mint hárommilliárd forintot fordítottak Tokajban a kulturális infrastruktúra fejlesztésére. Megépült a kulturális és konferencia központ, mellette zöldmezős beruházásként a Paulay Ede Színház, elkészült a bormúzeum és a 2500 ember befogadására képes szabadtéri Tokaji Fesztiválkatlan – mondta Posta György polgármester.

A pályázat elnyerése esetén több beruházás elindulna is: "láthatóvá tennék" a tokaji várat, mellette kultúrparkot alakítanának ki, a Hegyalja legrégebbi borospincéjét, a Rákóczi-pincét kulturális központtá fejlesztenék, valamint hasznosítanák az 1400-as években épített, a város szívében található pálos kolostort is.

Mengyi Roland, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint Tokaj és a Hegyalja Európa kulturális kapuja keleti irányból, évszázadokkal ezelőtt pedig fekvése miatt a szellemi-kulturális kapocs szerepét töltötte be.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben általában két országnak és városnak ítélik oda. Az első főváros 1985-ben Athén volt, idén a lengyelországi Wroclaw mellett a spanyolországi San Sebastián viseli a címet.

Magyarország eddig egyszer nyert: Pécs 2010-ben kapta meg a rangos kulturális elismerést. A 2023-as cím elnyerésére az itthoni városok közül eddig Debrecen, Veszprém és Tokaj jelezte pályázási szándékát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!