Felélesztettek egy agyonjátszott klipet a 90-es évekből, itt az eredmény
Felfrissítették több mint húsz év után az egyik legismertebb videoklipet a 90-es évekből, amelyet szinte rojtosra játszottak egyebek mellett az MTV Europe-on. A The Connells ’74-’75 című számát szinte mindenki ismeri, még ha nem is szereti. A hozzá forgatott 93-as klipben semmi extra nincs: megmutatták benne, hogy néznek ki majdnem húsz évvel később egy amerikai középiskola diákjai. A videót frissítették, így most azt láthatjuk, hogyan néznek ki a szereplők 40 évvel később.
hvg.hu
Nézőpont kérdése, kiből mit váltott ki a ’74-’75. A dal kissé melankólikus, és az idő múlásán kesereg, ugyanakkor volt, akiben inkább kellemes nosztalgiát ébresztett. Az viszont biztos, hogy mindenki ismerte, aki szombatonként az MTV slágerlistáit nézte.
Középiskolás fotók a ’74-75-ös évből, utána a fényképeken szereplő személyek 1993-ban és a The Connells gitározó tagjai – nagyjából ennyiből állt a klip, mégis valamiért sokakban megragadt, a benne szereplő arcokkal együtt.
Ezért is érdekes viszontlátni ugyanezeket a szereplőket 40 évvel később, a ’74-’75 felfrissített verziójában. Van, aki nem változott sokat, és persze van, akire már alig lehet ráismerni. Egy férfi a szereplők közül elhunyt, az ő fotóját családtagjai tartják a kezükben, így emlékeznek rá.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.