szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Beperelte a brit egészségügyi hatóság a Star Wars: Az ébredő Erő című film mögött álló produkciós céget egy forgatási baleset miatt, amelyben Harrison Ford eltörte a lábát.

A Han Solót megszemélyesítő Harrison Fordot az Ezeréves Sólyom űrhajó díszletének egyik fémajtaja sebesítette meg 2014 júniusában a buckinghamshire-i Pinewood Stúdióban zajlott forgatáson. A balesetet követően Fordot repülővel kórházba szállították műtétre, és a forgatást két hétre felfüggesztették. 

A brit egészségügyi és biztonsági hivatal (Health and Safety Executive) a munkahelyi egészségi és biztonsági törvények megsértése miatt emelt vádat a Walt Disney Co. leányvállalataként működő Foodles Production (UK) Ltd. cég ellen. "A munkáltatókat törvény kötelezi arra, hogy megvédjék munkatársaikat, és ez ugyanúgy vonatkozik egy filmstábra, mint egy ipari üzemre" – közölte a hatóság, hangoztatva, hogy alaposan kivizsgálták az ügyet, és elég bizonyítékuk van arra, hogy bíróság elé vigyék azt. Az első meghallgatás május 12-én lesz az ügyben – írta a BBC News

A Star Wars: Az ébredő Erő minden idők legsikeresebb mozija Nagy-Britanniában, és világszerte több mint kétmilliárd dollár bevételt hozott. A sorozat nyolcadik részének munkálatai már megkezdődtek a Pinewood Stúdióban, és várhatóan 2017 decemberében kerül a mozikba.

AFP / Lucas Film / Walt Disney
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!