szerző:
MTI

Kotyogós kávéfőzőben nyugszik az Olaszországban ismert és használt Bialetti-kávéfőző feltalálója.

Renato Bialetti február 11-én hunyt el, 93 éves korában. Az volt a kívánsága, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait. Urna helyett így Bialetti-kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később is ez a kávéfőző került a családi kriptába a piemonti Casale Corte Cerro temetőjében.

A hamvakat tartalmazó kávéfőző pontos, csak nagyobb méretű mása volt az eredeti Bialetti-kávéfőzőnek, rajta a márkát képviselő bajuszos emberkével.

Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig. A Bialetti-kávéfőzőt 1948-ban mutatták be a milánói vásáron, és azóta fogalommá vált az olasz ipar, dizájn és gasztronómia számára is. A felmérések szerint az olasz családok kilencven százaléka Bialetti-kávéfőzőt használ.

A kávéfőzőn látható kalapos, bajuszos férfifigura 1952-ben került rá. Paul Campani neves olasz rajzoló találta ki az abban az időben indult olasz tévéreklámokhoz.

Renato Bialetti a nyolcvanas évekig vezette az Omegnában működő kávéfőzőgyárát, amelyet később eladott. Jelenleg a Bialetti-kávéfőzőket Romániában gyártják.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Legendás szálloda lebontása ellen tiltakoznak Tunéziában

Legendás szálloda lebontása ellen tiltakoznak Tunéziában

Asus laptopja van? Komoly bajra derült fény, hackerek vették célba a gépeket

Asus laptopja van? Komoly bajra derült fény, hackerek vették célba a gépeket

Hiába a leépítések, reklámra ad pénzt az állam az ELTE-nek

Hiába a leépítések, reklámra ad pénzt az állam az ELTE-nek

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Videó: Itt az Apple összes fontos hétfői bejelentése

Videó: Itt az Apple összes fontos hétfői bejelentése

Mészárlás Új-Zélandon: előállt egy ötlettel a Microsoft vezére, és lehet, hogy érdemes lenne megfogadni

Mészárlás Új-Zélandon: előállt egy ötlettel a Microsoft vezére, és lehet, hogy érdemes lenne megfogadni