Kapunyitó: Petruska-interjú és lemezbemutató a hvg.hu-n
Ma este 8-kor egy különleges, interjúval egybekötött albumpremierrel jövünk: Petruska András új lemeze, a beszédes című Kapunyitó a hvg.hu-n debütál.
hvg.hu
A Dal 2016 című műsor felfedezettjének második nagylemezén természetesen tíz más szám mellett a rádiókból és a műsorból ismert Trouble In My Mind című is helyet kapott (alább megnézhető, meghallgatható). A dalszerző gitáros énekessel egyebek között arról is beszélgettünk, hogyan jutott el a döntőig a közmédia tehetségkutatójában egy olyan dallal, amely arról szól, hogy a reformok nem működnek, és miben idézte fel a műsor számára a Rákosi-korszakot. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a harmincadik születésnapját a napokban ünneplő szerzőt mostanában generációs kérdések foglalkoztatják: a Kapunyitóban megénekelte, milyen kihívásokkal küzd ma az Y-generáció.
P. A.: Az is benne van a Trouble in My Mind című dalban, hogy nem elég elegáns bárkit is okolni mindezért. Visszamehetnék a török időkig, meg oda, hogy „megbűnhődte már e nép” a sok száz éve elbaszott rendszert, amelynek én, Petruska András személyes áldozata vagyok. Abból már kiöregedtem, hogy a saját szenvedéseimért és kétségeimért a szüleim generációját okoljam. Lehet orbánozni, nagyon szívesen beleállnék a dologba, de ez sem lenne elegáns. Én már nem várom a rendszertől, hogy csodát csináljon, nem is lehet elvárni tőle. Ahogy a második versszakban éneklem, csak úgy tudjuk megváltani a világot, ha magunkba nézünk, és megpróbálunk a saját házunk táján rendet rakni. Ezt a törekvést saját magamon és a generációmon is érzékelem, azt szeretnénk, hogy a gyerekeink már egy jobb világban élhessenek.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.