A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Ewan McGregor elmondta, hogy nemrég megkapták a forgatókönyvet, ami "nagyon-nagyon jól sikerült" – ha nem így történt volna, nem is készülne el a folytatás.
A Collidernek adott interjút Ewan McGregor, aki többek közt a nemrég bejelentett Trainspotting 2-ről is beszélt a lapnak. Bár Irvine Welsh már 2002-ben megírta a Trainspotting folytatását, Pornó címmel, de McGregor akkor még nem állt készen visszatérni az ikonikus szerepéhez.
Amikor azonban John Hodge megírta belőle a forgatókönyvet, és a közelmúltban megkapták az eredeti film színészei, nem volt kérdés, hogy következik a megfilmesítés szakasza. "Azt gondolom, hogy mindannyian érezzük, mit jelent a Trainspotting az embereknek és nekünk. Egyikünk sem akar egy gyenge folytatást készíteni. És ha nem kaptuk volna meg a legnagyszerűbb forgatókönyvet, amit megkaptunk, most nem beszélnénk a folytatásról" – mondta a színész.
Danny Boyle filmjének forgatása McGregor szerint május végén kezdődik, a kész alkotás pedig 2017-ben kerülhet a mozikba.
Ha szeretné tesztelni a tudását a 20 éves Trainspottingról, ide kattintva megteheti.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.