szerző:
hvg.hu

Lehet akármennyire szeretni az eredetit, azért Denzel Washington és Chris Pratt elég menő párost alakítanak majd.

John Sturges 1960-as filmje a western műfaj egyik legnagyobb klasszikusa – ami egyébként már maga is Kuroszava Akira A hét szamurájának vadnyugati változata volt –, amelyben olyanok alakították a címbeli mesterlövészeket, mint Steve McQueen, Charles Bronson, Eli Wallach, James Coburn vagy az Oscar-díjas Yul Brynner.

Denzel Washington és Chris Pratt
©

Ahogy az most már meglepetés nélkül történni szokott, valakinek eszébe jutott, hogy itt az idő egy kicsit nosztalgiázni, és újraforgatni ezt a kultfilmet is – a már idén mozikba kerülő remake rendezői székébe a Kiképzés, A védelmező és a Mélyütés direktora, Antoine Fuqua került.

Persze mit sem ért volna az egész, ha nem sikerül megfelelően karizmatikus főszereplőket találni, de talán itt sincs probléma: Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke és Vincent D'Onofrio neve simán garanciaként szolgál, míg a diverzitás jegyében a koreai Byung-hun Lee, a mexikói Manuel Garcia-Rulfo és az indián felmenőkkel rendelkező Martin Sensmeier egészíti ki a hetes létszámot.

Denzel Washington
©

A film egyébként nem követi majd az 1960-as film sztoriját, az új változat forgatókönyvét John Lee Hancock (Éjfél a jó és a rossz kertjében, A szív bajnokai) és Nic Pizzolatto (True Detective) írta.

A hét mesterlövész szeptember 22-én érkezik a magyar mozikba.

©

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába

A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába

Belehalt agysérülésébe egy amerikai bokszoló

Belehalt agysérülésébe egy amerikai bokszoló

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Két balatoni üdülőjétől is megszabadulna a MÁV

Farkas Franciska: Félelem nélkül élek

Farkas Franciska: Félelem nélkül élek