És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Felújítanák a volt belvárosi trafóházat: a Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy az átalakítás tervezésére harmincmillió forintot biztosítanak. Az épület az V. kerületi Gerlóczy utcából lehet megközelíteni. Korábban a Merlin Színház, oktatási központ és klub működött benne, de mára eléggé lepukkant állapotba került.
Az ingatlan Budapest kulturális életének egyik jelentős helyszíne volt. A volt trafóházat 1920 körül építették, legutóbb 1995-ben újították fel. Elhelyezkedésénél, adottságainál fogva kiváló lehetőséget rejt magában olyan közösségi, kulturális, turisztikai tevékenységek helyszínének biztosítására, amelyek a főváros működéséhez szervesen kapcsolódnak és annak érdekeit szolgálják – olvasható a szerdán elfogadott javaslatban.
Az épület most nem alkalmas a rendeltetésszerű használatra, üzemeltetésre. Teljes körű, vagyis építészeti, szerkezeti, gépészeti, elektromos, technológiai, belsőépítészeti felújításra van szükség, amely magában foglalja a funkciónak megfelelő műszaki kialakítást is.
A teljes körű felújítás becsült fajlagos bekerülési költsége bruttó 260 ezer forint négyzetméterenként. Az építési beruházás becsült összköltsége bruttó 600 millió forint.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.