Elképzelhető, hogy a Gorillaz új lemezén szerepel majd Noel Gallagher.
hvg.hu
A két művész annak idején, a kilencvenes évek derekán, a britpop-éra tetőpontján, mint az Oasis és Blur vezérei egymás esküdt ellenségeiként viselkedtek – ma persze már teljesen másként látják a dolgot, többször láthatóak egymás társaságában, fel is léptek már együtt – például a Teenage Cancer Trust jótékonysági rendezvényén, vagy egy a Clash-basszusgitáros, Paul Simonon szülinapi bulijában.
Gallagher és Albarn többször is pedzegették, hogy szívesen dolgoznának együtt. Most úgy tűnik, hogy alkalom is lenne erre, hiszen Albarn – a lezárult Blur-albummenet után – az új Gorillaz-lemezen dolgozik, Noel pedig jelezte, hogy szívesen közreműködne a lemezen.
A nagy kérdés e pillanatban az, hogy képesek lesznek-e egyeztetni sűrűn teleírt naptárjaikat. „Az, hogy kettőnket összehozzuk ugyanabba a szobába, kib*szott nagy csoda volna, de az ötletre egész biztosan nyitott vagyok”, nyiltkozta Noel Gallagher a Daily Starnak.
A Gorillaz legutóbbi lemeze a The Fall 2011-ben jelent meg. Az ex-Oasis-vezér Noel Gallagher’s High Flying Birds 2015-ben hozta ki Chasing Yesterday című lemezét. A Blur The Magic Whip című albuma ugyancsak tavaly jött ki.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.