Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Justin Timberlake lesz az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjének sztárfellépője. Az amerikai énekes, dalszerző a döntő szünetében Can't Stop The Feeling című slágerét adja elő. A nemzetközi sztár fellépése újítást jelent a dalversenyben.
"Ez egy csodálatos lehetőség, nagyon boldogok és izgatottak vagyunk" – mondta Sven Stojanovic, a show producere, aki utalt arra, hogy Timberlake dalának megírásában Max Martin és Shellback svéd zeneszerzők is közreműködtek.
Timberlake kilenc Grammy-díjat és négy Emmy-díjat tudhat magáénak.
Az idei, 61. Eurovíziós Dalfesztivált a negyvenkét részt vevő országon kívül Kínában, Kazahsztánban, Portugáliában, Új-Zélandon és első alkalommal az Egyesült Államokban is láthatják élőben a televíziónézők.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.