Kisorsolták az Eurovíziós Dalfesztivál szombati műsorrendjét.
unknown
A fesztivál honlapján olvasható sorrend szerint Freddie – a belga, a cseh, a holland és az azerabjdzsáni versenyző után – ötödikként lép színpadra Stockholmban, a 16 ezer férőhelyes Ericsson Globe-ban.
A fogadóirodák nem túl esélyesnek tartják a magyar versenyzőt, az esélysorrend utolsó harmadára teszik Freddie-t. A péntek dél körüli oddsok az orosz, a – már második éve meghívott „vendégkontinens” – ausztrál, az ukrán, a francia és a házigazda svéd versenyzőt tartják befutónak.
Freddie egyébként bízik abban, hogy az egyszerűség, letisztultság és természetesség, ami a produkciójában van, feltűnést kelt majd, és sok ember tetszését elnyeri. Még nem tudta az elődöntő után, hogy fog-e változtatni bármit is szombatig a dalon.
Azt mindenestre kijelentette, hogy „Magyarországért fogok énekelni a döntőben!”.
A rajongók szombat este kilenctől a Duna tévén, vagy a neten követhetik az eseményeket.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.