Claude Monet legalább ötszáz képét semmisítette meg pályafutása során, és ezek fele-harmada vízililiomos kép volt - állítja kutatásai alapján Ross King, aki korábban Michelangelóról és Leonardóról is írt már könyvet. 1927 májusában, öt hónappal a festő halála után Georges Clemanceau, Franciaország korábbi és jövőbeni miniszterelnöke, a művész közeli barátja a Le Gaulois című lap egyik újságírójának azt mondta, Monet akkor esett neki a képeinek, amikor dühös volt. Dühét pedig az elégedetlensége szülte. "Ő volt saját maga legnagyobb kritikusa. Tökéletességre törekedett, ezért pusztított el képeket."
Ross King szerint a Monet által a francia államra hagyott festmények egyikén látható vágás is a festő dührohamainak hagyatéka. "Talán meg akarta semmisíteni, de aztán meggondolta magát" - idézte a szerzőt a The Sunday Times című brit lap. A vízililiomos képek, amelyek több tízmilliós összegekért kelnek el a világ jelentős aukciósházainál, az 1950-es évekig nem örvendtek nagy népszerűségnek. Monet az után kezdte el festeni őket, hogy 1883-ban a normandiai Giverny-be költözött. Eleinte kis vászonra készültek, Clemanceau és egyik minisztere, Etienne Clémentel bátorította őt, hogy készítsen nagyméretű képeket a francia művészet népszerűsítésére.
A közvélemény viszont fanyalgott, úgy vélte, hogy Monet korábbi munkái a szénaboglyákkal, a Szajnával és a katedrálisokkal jobban tükrözik Franciaországot. A fogadtatás kétségbe ejtette a művészt, aki hazája legünnepeltebb alkotója volt. Az átlagos munkások bérének négyszázszorosát kereste, garázsa zsúfolva volt előkelő automobilokkal (első gyorshajtási bírságát 1904-ben kapta). Műveiért mesésen gazdag amerikai és japán gyűjtők és műkereskedők vetélkedtek, és rendre elzarándokoltak Giverny-be, ahol Franciaország legjobb konyhája várta őket.
1922-ben Monet megállapodott az állammal arról, hogy 22 vízililiomos képet az Orangerie-nek adományoz. Látása közben sokat romlott, így csak nehezen tudta folytatni a munkát, amelytől el is tanácsolták. Monet 1926-ban halt meg, az Orangerie-ben 1927-es nyílt kiállítás pedig - ahogy attól a festő tartott - kudarc lett. "Csak uszodák dekorálására jók", "egy idős ember munkái", "a vulgáris amerikai ízlést talán kielégíti" - írták a kritikusok.
A tárlat és a vízililiomos képek megítélése Ellsworth Kellynek, a kortárs művészet későbbi egyik legnagyobb alakjának köszönhetően változott meg. Kelly 1944-45-ben amerikai katonaként Franciaországban állomásozott. "Ellátogatott Giverny-be, ahol halomra álltak a feltekert vagy egyszerűen csak a földön heverő vízililiomos vásznak" - mesélte Ross King, aki emlékeztetett arra, hogy a nagyméretű alkotások akkoriban váltak népszerűvé Mark Rothko és Jackson Pollock révén.
