Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kiosztották a sci-fi, illetve fantasy irodalom legjelentősebb díját, az egyik Hugót egy nemrég magyarul is megjelent regény kapta.
Kiosztották a sci-fi, fantasy műfaj legrangosabb irodalmi díját, a Hugót. A kansasi MidAmeriCon II-on tarott rendezvényen a regény kategóriában Nora. K. Jemisin: Az ötödik évszak című könyve kapta a díjat. A posztapokaliptikus regény a Könyvhéten magyarul is megjelent az Agave gondozásában. Az ötödik évszak erős mezőnyben kapta meg az elismerést: a jelöltek közt volt Naomi Novik: Rengeteg, Neal Stephenson Sevenes: A hét Éva, illetve Ann Leckie: Ancillary Mercy című könyve is, mindhárom nyert korábban különböző irodalmi díjakat.
Nora K. Jemisin pályája felívelőben van: épp a múlt héten jelent meg Az ötödik évszak folytatása The Obelisk Gate címmel, amit a szaksajtó máris imád. De az írónő emellett dolgozik már egy új regényen is, plusz nemrég elfogadta a New York Times könyvkritikusi állását is.
Jemisin 1972-ben született Iowában, jelenleg Brooklynban él, és az írás mellett karriertanácsadással foglalkozik. A 2000-es években novellákat írt, az első regénye 2009-ben jelent meg (The Hundred Thousand Kingdoms), és azóta igyekszik évente egyet befejezni. Kedvenc műfaja a fantasy, de ezekben sokszor aktuálpolitikai kérdéseket feszeget. Gyakran visszatérő témái a nemek közti különbségek, a kulturális konfliktusok és az elnyomás. Többször jelölték már a Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjakra, s noha nyerni még nem tudott, a műfaj elemzői egyetértenek abban, hogy munkássága rendkívüli fontossággal bír, szerepvállalása kiemelkedő a fantasy megújításában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.