Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hajléktalanok kaptak eldobható fényképezőgépeket, hogy örökítsék meg, ők mit látnak a fővárosból. A képekből összeálló My Budapest Photo Project kiállítást augusztus 30-tól a Budapest Pontban nézhetjük meg.
A tárlat a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art közös kezdeményezése. A kiállított fényképeket egy nyolctagú zsűri válogatta ki a közül a kétezer fotó közül, amit közel száz eldobható Fuji fényképezőgéppel készítettek az alkalmi művészek.
A látogatók szavazhatnak a legjobb 12+1 fényképre, amelyekből létrejön a My Budapest Photo Project 2017-es naptára. A naptár megvásárlásából befolyt teljes összeget a kezdeményezésben részt vevő, valamint a naptárba bekerült fotókat készítő hajléktalan emberek támogatására fordítják a szervezők.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.