Mint korábban már beszámoltunk róla, többek között Szabó Kimmel Tamással, Reviczky Gáborral, Nagy Feróval, a főgonoszt alakító Stohl Andrással, továbbá Ostorházi Bernadettel, Molnár Piroskával, és a filmügyi kormánybiztos volt és jelenlegi párjával, azaz Dobó Katával és Vajna Tímeával már forgatják Csupó Gábor Pappa Pia című filmjét. A vidám, zenés produkciónak beharangozott alkotást a Filmalap egymilliárd forinttal támogatta.
Most a forgatáson jártunk, ahol épp azt a jelenetet vették fel, amiben Stohl András a Hungária nagy slágerét énekli.
"Ciao Marina, hogy is szerethettelek téged" - így készül a Pappa Pia
Az egymilliárdos állami támogatásból készülő "új Csinibaba" forgatásán jártunk.
Magyar Péter elmenne Tusványosra és vállalná a vitát „Don Hatvanpusztával”
Lehet, hogy csak egy év múlva derül ki, mibe került az országnak a „védett ár”
Orbán Viktor turistaosztályon érkezik haza a vébéről, Németországban fotózták le
Máté Gábor az őt ért karaktergyilkosságról: „A pert megnyertem, de a pénz dupláját költöttem pszichiáterre”
Álmaimban Amerika: ezekkel a válaszokkal lehetett telitalálatot elérni a focivébés tippjátékunkban
Economist: Fordulóponthoz érkezett az ukrajnai háború
Nyomozás indult Tiborcz Istvánhoz köthető cégek manőverei után
A Polgár-játszma vége – a nyugati sajtó első reakciói Magyar Péter kudarcáról
A kormányváltás óta szinte teljesen leállt az állami ingatlanok értékesítése
Megbírságolták a Szerencsejáték Zrt.-t, mert gond volt az ötös lottó sorsolásával
Jó hír érkezett Klein Dávid hegymászóról
A hegymászó megszakította a csúcstámadást.