Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Cooky, a francia-magyar tévés és rádiós műsorvezető októbertől az Andy Vajna által indított kereskedelmi rádióhoz, a 96,4 Rádió 1-hez igazol.
Cooky, azaz hivatalos nevén Szelba Christian George egy délutáni rádiós műsorral tér vissza Cooky Show címmel október 3-án az Andy Vajna médiabirodalmához tartozó 96,4 Rádió 1-en – írta a 24.hu.
Az ismert rádiós korábban még a Simicska Lajos tulajdonában lévő Music FM-nél dolgozott, de aztán felmondott, arra hivatkozva, hogy ezentúl tévézni fog.
A portál szerint már akkor is pletykálták, hogy ősszel visszatér majd a rádiózáshoz Andy Vajnánál, ezt akkor azonban tagadta.
Most viszont a Rádió 1 által kiadott közleményben már úgy fogalmaznak, hogy "Cooky számára a 96,4 Rádió 1 újraindulását követően egyetlen percig sem volt kérdés, hogy újra az igazi mai slágerekkel szórakoztasson" – tették hozzá.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.