Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Idén először többen hallgattak Magyarországon a YouTube-on zenét, mint a rádióban - derül ki a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért idei zeneipari jelentéséből, amelyet teljes egészében a közeljövőben hoznak nyilvánosságra.
Főleg a 18-29 éveseknél látványos az online zenék térnyerése: a fiatalok 80 százaléka már a neten hallgatja kedvenceit, míg az 50 és 60 év közöttieknek már csak a 38 százaléka. Utóbbiak 84 százaléka elsősorban rádión hallgat zenét - közölte a ProArt pénteken.
Telefonon, CD-n vagy más adathordozókon tárolt zenéket ugyanakkor mindegyik vizsgált korosztály hasonló arányban hallgat. A 18 és 29 év közöttiek 46 százaléka választja a zenehallgatásnak ezt a hagyományosabb formáját, a 30 és 49 év közöttiek fele, míg az idősebbeknél ez az arány 58 százalék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.