Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nicolas Cage alakítja majd azt az embert, aki 2010-ben elhatározta, hogy elmegy Afganisztánba, és egy karddal és egy pisztollyal levadássza az al-Kaida első emberét.
Kiadták az első előzetest az Army of One-hoz, amelyet az a Larry Charles rendezett, aki az utóbbi időben főleg Sacha Baron Cohen filmjeivel (Brüno, Borat, A diktátor) szerzett hírnevet magának. A komédia középontjában egy megtörtént eset áll: Gary Faulkner (Nicolas Cage) ugyanis 2010-ben tényleg elindult Afganisztánba, hogy egyedül eredjen a nyomába Amerika legfontosabb ellenségének, Oszama bin Ládennek.
A film abszurditását jelzi, hogy Russel Brand például Istent fog játszani.
Az Army of One-t november elején mutatják be Amerikában, magyar premierről egyelőre nincs hír.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.