szerző:
hvg.hu

Színpadi szerepei mellett több magyar sorozatból és szinkronszínészi munkájának köszönhetően hangjáról is jól ismerte a közönség a 76 éves korában elhunyt Várnagy Katalint. Halálhírét egyik kollégája, Gardi Tamás jelentette be a Facebookon.

Várnagy Katalin 1940. augusztus 10-én született Ragályon. Rózsahegyi Kálmán Színészképző Iskolájában tanult. 1959–1963 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja, 1963-tól az Állami Déryné Színház, illetve a Népszínház, majd 1987–89-ben a Nemzeti Színház tagja volt, drámai és karakterszerepek kiváló alakítója. 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott.

A színpadon alakította többek között Gerturdist a Bánk bánból, Tündét a Csongor és Tündéből, Elektrát, Kosztolányi Édes Annájából a címszereplőt. A televízióban játszott a Szomszédokban és a Tűzvonalban című sorozatban is.

Gardi Tamás szerint a szinkronban kelt új színészi életre, amikor a színháznak vége lett. Hosszú éveken át, megszámlálhatatlan filmben kölcsönözte egyéni hangját. Pár éve, betegsége miatt a szinkronizálásról is le kellett mondania. Vasárnap hunyt el.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Volt felcsúti focistával alapítottak új céget Mészárosék

Volt felcsúti focistával alapítottak új céget Mészárosék

Magyarázza a minisztérium, miért nincs igaza a Velencei Bizottságnak

Magyarázza a minisztérium, miért nincs igaza a Velencei Bizottságnak

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Ismered a „csúcsidődet”? Ha akkor dolgozol, sokkal produktívabb lehetsz!

Süddeutsche Zeitung: Orbán levélben biztosította a bajorokat, nem tesz keresztbe a CEU-nak

Süddeutsche Zeitung: Orbán levélben biztosította a bajorokat, nem tesz keresztbe a CEU-nak

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek