"Legyen Zsivány. Zsivány Egyes" – itt a magyar előzetes
Kevesebb mint két hónap múlva moziba kerül az első különálló Star Wars-film, amihez most kiadták a legfrissebb szinkronos előzetest, és egy újabb posztert, amit azonnal raknánk ki a falra.
A Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet című film sztorija 34 évvel korábban játszódik a saga 7. részét jelentő Az ébredő Erőtörténései előtt, és nagyjából húsz évvel a legutóbbi George Lucas-rendezte epizód, A Sith-ek bosszúja című harmadik rész után. A történet szerint a Halálcsillag lenne az az eszköz, amivel Palpatine, vagyis az Uralkodó bebiztosítaná a hatalmát azon csillagrendszerek felett, amelyek lázadozni kezdenek ellene.
A történet központjában az elítélt Jyn Erso és katonákból, bérgyilkosokból és csempészekből álló csapata lesz, akiket egyedül a közös cél tart össze: megszerezni a készülő szuperfegyver terveit.
Fórum Hungary
Gareth Edwards (Monsters, Godzilla) rendező filmjének főszereplői közt többek közt ott van Felicity Jones, Mads Mikkelsen, Diego Luna, Riz Ahmed, Forest Whitaker és Ben Mendelsohn is.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.