A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A magyarországi fordulót egy Jászai Mari téren álló fa nyerte, ő indulhat a nemzetközi mezőnyben.
A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja lett az Év Fája, a Hős Fa címet A Városliget hős platánja nyerte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a ragályi Öreg tölgy kapta.
A hat hétig tartó online megmérettetésen idén összesen mintegy 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája döntőseire, ebből a Jászai Mari téri platán 3545 vokssal szerezte meg az első helyet, és ezzel a verseny hétéves történetében először győzött budapesti fa - közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel. Idén csaknem 40 jelölt indult a versenyen, közülük a szakmai zsűri nyáron választotta ki azt a 12 fát, amelyekre a közönség online szavazhatott szeptember 5. és október 16. között.
A megmérettetésre közösségek nevezhették be legkedvesebb fáikat, amelyek történeteikkel versengtek az Év Fája címért.
A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren, amelyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. A terület 1950-ben keresztelték át Jászai Mari térre, a magyar színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenők képmásaival. Radnóti Miklós özvegye, Radnóti Fifi, a XIII. kerület díszpolgára is évtizedeken keresztül figyelte lakásának ablakából a platánfa sorsát és valószínűsíthető, hogy férjével gyakran meg is pihenhetett árnyékában.
A Városliget hős platánja fantázianevet viselő versenyző egyike a park első és legidősebb platánjainak, sokak kedvence és nevezői szerint egyike azon ligeti fáknak, amelyek veszélyben lehetnek a Liget beépítési munkálatai miatt.
Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma pedig egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa a szervezet ajándékcsomagját kapta, valamint minden döntős fának jutott madárodú és etető is.
A Jászai Mari téri platán jövő év elején részt vesz az európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig háromszor nyert magyar fa, legutóbb tavaly a bátaszéki molyhos tölgy, két alkalommal pedig második helyezést értek el a magyar versenyzők.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.