Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A humorista korábban a Putyin–Orbán-találkozóról is megemlékezett, most új műsorában a budapesti olimpiai pályázat került terítékre.
A "Nincs idő gólörömre" című műsor promóvideójában Bödőcs Tibor arról beszél, hogy ha a magyar ember lát egy pocsolyát, egyből delfinshow-t akar rendezni benne, de az is elhangzik, hogy
"először át kéne adni úgy egy buszmegállót, hogy nem lopják el közben négyszer".
A videóhoz írt poszt azt sejteti, hogy Bödőcs az olimpiáról szóló népszavazás mellett fog érvelni műsorában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.