Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A The Girl in the Spider’s Web 2018 őszén debütálhat, de ezúttal teljesen új stáb készíti majd az angol nyelvű feldolgozást.
A Sony bejelentette, hogy újabb film készül a híres Millenium-könyvsorozatból. Ezúttal azonban nem Stieg Larsson eredeti trilógiájából dolgoznak fel egy újabb részt, hanem a David Lagercrantz által írt folytatást, a The Girl In The Spider's Webet szemelték ki. Az eredeti trilógia mindhárom részéből készült svéd film, majd az első részből David Fincher rendezett remake-et 2011-ben, Craig Daviddel és Rooney Marával a főszerepben. Ez lesz tehát az első eset, hogy a könyvből először amerikai filmverzió készül.
Azonban teljesen új stáb vág neki a feladatnak: ezúttal a Vaksötét című filmet jegyző Frede Alvarez lesz a rendező, a forgatókönyvet pedig a könyv alapján Steven Knight (Locke, tabu, Peaky Blinders) írja - olvasható a Varietyn.
A The Girl in the Spider’s Webet 2018 októberében mutatják be.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.