„Illyés Gyula, amint nyilatkozatából látjuk, »a magyar szellem új összefogására készül«. Csak azt nem tudjuk, mit ért pontosan ez alatt. Csak nem azt, hogy a Nyugat régi zsidóit akarja összefogni azokkal a magyarokkal, akik már rég kinőttek a Nyugatból?” 1941 őszén az éppen elhunyt Babits Mihályt és „hasznavehetetlen” folyóiratát elparentáló cikkében a népi irodalomra felesküdött Gombos Gyula még baráti figyelmeztetésnek szánhatta e sorokat.

A Magyar Élet társszerkesztőjének októberi írása azonban elkésett. A folyóirat megjelenésével egy időben már a könyvesboltokban volt a csattanós válasz, az Illyés szerkesztette Babits Emlékkönyv.

A születése pillanatától irodalomtörténeti jelentőségű gyászkötet, majd az annak szellemében szerkesztett Nyugat-utód, a Magyar Csillag havilap első két száma oly mértékben felbőszítette Gombosék nemzetpolitikai szemléjét, hogy az év végi számukban kritikusuk, Szíjgyártó László – Szíj Gábor álnéven – az emlékkönyv szövegei helyett inkább csak a tartalomjegyzékben szereplőket vette górcső alá.

A „hetvenhat névnek több mint fele zsidót és félzsidót jelent, vagy zsidó érdekeltséget”, úgymint: „zsidó feleséget, zsidó lapot, zsidó pénzt” – állapította meg a pamfletíró, aki nagy buzgalmában még el is számolta magát. Az emlékkönyvnek ugyanis csak 73 szerzője volt.

Igaz, mindez aligha változtatott volna a kirekesztésre buzdító végkövetkeztetésén: magyar író immár nem közösködhet a „fordított Osváttal”, merthogy Illyés „csak zsidó írókat fog menteni”. Más szélsőjobboldali lapok, amelyek a vérvádas verséről elhíresült Erdélyi Józsefet istenítették, ennél is tovább mentek, amikor a Puszták népe íróját nemes egyszerűséggel „Magyar Mózesként” említették.

A Babits-emlékkötetről és az új tanulmánykötetről az e heti HVG-ben olvashatunk hosszabb cikket.