szerző:
Pogonyi Nóra
Tetszett a cikk?

Limp Bizkit, Megadeth, Sum 41 – csak néhány név azok közül, akikkel Cameron Webb a pályája során együttműködött. A Grammy-díjas producer, akit a szakma elsősorban a Motörhead zenekarhoz köt, jelenleg a Paddy And The Rats június elején megjelenő albumán dolgozik Budapesten.

Cameron Webb nevét elismerés övezi világszerte. A kaliforniai Costa Mesán élő producer a 2004-es Inferno című album óta felel a Motörhead együttes kiadványaiért – 12 év alatt több mint tíz korongon dolgozott Lemmy Kilmister bandájával, az utolsó, a Clean Your Clock című koncertanyag a 2015-ben elhunyt rocklegenda halála után jelent meg.

Pogonyi Nóra

A Motörhead mellett Webb számos világhírű zenekarral készített már albumot, melyek közül Kelly Clarkson Breakaway és a Megadeth Dystopia című korongjáért egy-egy Grammy-díjat is bezsebelt. Az amerikai producer nemrég Budapestre érkezett, hogy a magyar a Paddy And The Rats ötödik stúdiólemezének felvételeit levezényelje.

Először Magyarországon

„Az A War Against You című albumon együtt dolgoztam az Ignite zenekarral. A banda 2016-ban európai turnéra indult, melynek állomásain a Paddy And The Rats nyitotta a koncerteket. Paddyék imádták az Ignite-lemezek hangzását, és a turnémenedzser segítségével kapcsolatba léptek velem” – kezdi Cameron Webb, hozzátéve, hogy korábban nem járt Magyarországon, és nem is dolgozott még magyar zenekarral. Európán belül egyedül Hollandiában készített albumot néhány évvel ezelőtt a Heideroosjes punk-rock csapatnak.

A producer egyébként munka tekintetében nem lát különbséget az európai és az amerikai zenekarok közt, szerinte csak a kommunikáció okozhat nehézséget. A munkakörülmények kapcsán persze vannak eltérések, hiszen Los Angelesben találhatók a világ legdrágább és legjobban felszerelt stúdiói, ahol viszonylag egyszerű kielégíteni a zenészek speciális igényeit. De a törökbálinti SuperSize Recording, ahol a Paddy And The Rats csapatával dolgozik, szerinte szintén nagyszerű hely, ráadásul el se kell hagyniuk az épületet, a stúdióban kialakított lakrészben élnek, amíg be nem fejeződik a munkafolyamat.

Átíratta Lemmyvel is a szövegeket

Webb olykor hangmérnöki státuszban is közreműködik lemezeken, de a produceri munkát sokkal jobban szereti, mert így mindent átfogóan lát, felügyel és kontrollál. Akár a dalszövegeket is átírathatja a megálmodott hangzás érdekében – a Motörhead zenekarral is előfordult, hogy Webb kérésére született újjá egy-egy nóta.

„Ha megkértem Lemmyt, írjon meg újra egy dalt, nem ellenkezett. Leült velem szemben, és hozzálátott” – mondja Webb. „Ha az új verzió sem tetszett, eldobta, majd nekiállt ismét. Addig írta, amíg tökéletes nem lett, aztán fogta magát, és azonnal fel is énekelte. Egy csapat voltunk, és ő hallgatott rám. Nagyon megbízott bennem.”

A közös munkájuk kezdetén sokan mondták, hogy nem tudja majd irányítani Lemmyéket, mert meglehetősen vadak és kiszámíthatatlanok, de Webbet ez egyáltalán nem riasztotta el. Talán ezért is sikerült ilyen gyorsan elnyernie a bizalmukat.

Cameron Webb Lemmy Kilmisterrel
Facebook / Cameron Webb

„Elkezdtük rögzíteni az albumot, Mikkey odaült a dobokhoz, és feljátszotta a saját részét az első dalhoz. Mások kétszer is megteszik, mielőtt élesben nekiállnak, ő viszont csak egyszer dobolta fel, aztán felállt, és kisétált. Erre én csak annyit mondtam: Wao! Bámulatos volt! De elkövettél néhány apró hibát. Mire ő: Oké. Melyik a következő dal? Nem hagytam annyiban, és visszaszóltam: de hibáztál. Nem volt hiba, Cameron, mondta, és ezen jól összevesztünk.”

Webb rávette, hogy hallgassák vissza a felvételt, majd ahogy sorra mutogatta a hibás részeket, Mikkey begurult és felkiáltott: Állj! Visszamegyek és megcsinálom! Lemmy és Phil is ott volt, de nem szóltak. Cameron később rájött, abban a pillanatban, mikor a világ egyik legjobb dobosát visszaültette, velük is szembeszállt. „Mikkey a legagresszívabb közülük, de én nem ijedtem meg tőle. Ekkor nyertem el a bizalmukat, ami megalapozta a közös munkát.”

Ki kellett találnia a módját, miként vegye rá őket, hogy azt csinálják, amit ő szeretne

Webb arra törekedett, hogy jobb albumot készítsen, mint a zenekar korábbi producere. Megvoltak az elképzelései, melyekhez mindenáron tartotta magát, persze közben hagyta, hogy a zenészek önmagukat adják. Sokszor kért olyan változtatást, amivel ellenkezett a banda, mert túl sok teendőt igényelt, ilyenkor ki kellett találnia a módját, miként vegye rá őket, hogy azt csinálják, amit ő szeretne. Nem akarta, hogy ellustuljanak, és nyűgnek érezzék a munkát, igyekezett lelkesíteni és motiválni a csapatot.

Facebook / Cameron Webb

„Lemmyvel volt a legerősebb a kapcsolatom. Úgy hiszem, jó barátokká váltunk” – mondja Webb. „Az utolsó album munkálatainál volt egy nagy csatánk. Veszekedtünk, aztán otthagyott a stúdióban, mire én felhívtam a barátnőjét, hogy úgy érzem, már nem kedvel többé. Cheryl megnyugtatott, hogy szó sincs ilyesmiről, Lemmy pont előttem hívta őt a kocsiból, mert hazafelé rájött, túl kemény volt velem, és mindenképp bocsánatot akar kérni.”

A producer sok időt töltött a stúdióban a zenekarral, ami nem csak munkával telt. Lemmy szeretett sztorizni az életéről, Cameron meg csak hallgatta naphosszat az olykor hihetetlennek tűnő történeteket, melyeket valószínűleg kicsit át is dolgozott. „Mesélt egy házról London mellett, ami üresen állt, így bárki beköltözhetett anélkül, hogy kirúghatták volna. Azt mondta, ez teljesen legális arrafelé, ami nem túl hihető. Állítólag Sid Vicious (Sex Pistols) a földszinten lakott, mikor Lemmy az emeletet vette birtokba, és ő tanította basszusgitározni. Nem tudom, ebből mennyi az igazság – mondja nevetve.

Ivott, dohányzott és más dolgokat is tett, de mindezt nagyon előkelően

Webb szerint Lemmy sose nőtt fel, egész életében gyerek maradt, ami azzal magyarázható, hogy sosem kellett normális munkát végeznie és hétköznapi dolgokkal foglalkoznia. A sikerek miatt lettek körülötte olyanok, akik a napi teendőket ellátták. Cserébe azzal, hogy képes volt új dolgokat létrehozni, valami olyasmit adott a világnak, amitől az megváltozott. Szabadságra vágyott, hogy azt tehesse, amit akar. Házasságban is képtelen lett volna élni – barátnői voltak, akiknek mindig megmondta egyenesen, mire számíthatnak.

„Őszinte és tisztelettudó volt, persze ivott, dohányzott és más dolgokat is tett, de mindezt nagyon előkelően” – mondja Webb.”A Rainbow Bar volt az első, ahova betért, mikor Los Angelesbe jött. Azonnal beleszeretett. Éveken keresztül bérelt egy lakást sétányi távolságra onnan, és ha nem dolgozott, mindig oda ment. Legtöbbször vasárnap, hétfőn és kedden, mert akkor csendesebb volt a hely, és zavartalanul szórakozhatott a videojátékaival. Persze így is odamentek hozzá páran köszönni vagy közös fotót kérni, de nem bánta, nyugodtan viselkedett az emberekkel. Az idegenekkel nem volt túl beszédes, hacsak nem került szóba valami olyan téma – katonaság, zenei tervek –, ami nagyon érdekelte.

A rocklegendát a zenészek közül is mindenki szerette. A Foo Fighters énekese, Dave Grohl volt az egyik legnagyobb rajongója. A stúdióban gyakran meglátogatták, olykor Slash vagy Matt Sorum is beugrott beszélgetni kicsit, így Webb nagyon sok olyan hírességgel találkozott, akikkel egyébként nem volt dolga. Ez persze a motörheades időszak előtt is előfordult, hiszen a stúdiókban általában egyszerre több banda felvételei zajlanak.

12 év Lemmyékkel

„Mikor lemezt készítesz egy zenekarral, nem biztos, hogy a következő albumon is együtt dolgoztok majd, hiszen mindannyiunk látásmódja változhat, ahogy különböző hatások érnek – magyarázza. „Szerencsém volt, hogy a Motörheaddel ilyen sokáig tartott a munkakapcsolat, ez tényleg ritkaságnak számít.”

Cameron Webb összesen 12 évig volt a Motörhead „negyedik tagja”, látta Lemmyt őrült rocksztárként, és sajnos az utolsó három évben úgy is, amelyre valószínűleg nem szívesen emlékszik vissza: azt mondja, az idő múlásával egyre kevésbé tűnt boldognak, a végén pedig elég nagy fájdalmai voltak, mikor színpadra állt.

Pogonyi Nóra

„Nem akart öregember lenni és bottal járni, ahogy ő fogalmazott, nem akart úgy kinézni, mint egy idióta. Azt mondta, ha már nem tud színpadra állni, kiszáll. Persze sosem érzett így. A fájdalmak ellenére folytatta a koncertezést a rajongók miatt, és mert ez volt az, amit szeretett csinálni. Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, de mivel már nem volt boldog, úgy hiszem, jó, hogy így történt” – mondja elgondolkodva a producer.

Jön még Motörhead- és Lemmy-album

Lemmy Kilmister 2015. december 28-án halt meg, néhány nappal azután, hogy rosszindulatú daganatot találtak a testében. A zenészt 2016. január 9-én a hollywoodi Forest Lawn Memorial Parkban helyezték örök nyugalomra. Webb azt mondja, soha nem látott még annyi rockzenészt egy helyen, mint a Motörhead énekesének temetésén. Halálával a zenekar gyakorlatilag megszűnt, de a producer elárulta, lesznek még újabb kiadványok eddig kiadatlan dalokkal.

Néhány héttel ezelőtt Jim Voxx, Lemmy berlini jóbarátja bejelentette, hogy a Motörhead énekesének első szólóalbumán dolgozik, melyen korábban más zenészekkel – például Dave Grohl és a The Damned zenekar – közösen felvett dalok szerepelnek. Cameron is biztosan közreműködik majd a kiadvány munkafolyamatában, melynek megjelenése szerinte későbbre datálható, mint azt Voxx ígérte. Azt mondja, legközelebb egy feldolgozásalbum kerül a boltok polcaira.

Pogonyi Nóra

„Az évek során több covert rögzített a zenekart. Ezen a lemezen tíz dal lesz, öt már megjelent korábban egy-egy albumon, mint a Rolling Stones Sympathy For The Devil című nótájának átirata, de például mikor ezt rögzítettük, elkészült David Bowie Heroes című szerzeményének feldolgozása is, amit akkor félretettünk” – mondja Webb. „Lemmy halála után másfél héttel Bowie is elhunyt. Mindketten legendák voltak, és csaknem egy időben mentek el, így a lemez fókuszába a Heroes című dalt állítjuk, ez lesz a legizgalmasabb része a kiadványnak. Egy másik, eddig kiadatlan szerzemény a Judas Priest Breaking The Law-átdolgozás, melyhez a dobokat Dave Grohl stúdiójában rögzítettük.”

A dalok keverését már elvégezte Webb, de mivel az együttes szeretne még néhány változtatást, így ha visszamegy Los Angelesbe, ismét a megjelenésre váró feldolgozásalbummal foglalkozik majd.

Előtte azonban még befejezi a munkát a Paddy and The Rats zenekarral, melynek végeredményét a bandával együtt már ő is nagy izgalommal várja. A Riot City Outlaws című lemez június 7-én jelenik meg, a rajta szereplő dalokat pedig először június 9-én, a Barba Negrában adja elő élőben a pub ’n roll zenekar.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!