Az előadást közelebbről jegyző, a Mentőcsónak Egység diákokból álló Manőver alkotócsoportja nagyon vegyes: van köztük leendő mechatronikai mérnök, végzett fizikus, de színházi nevelést tanuló egyetemista is.

Első, a tehetségek magyarországi helyzetére fókuszáló előadásuk, a Pokolra kell annak menni sikere után úgy gondolták, érdemes folytatni a munkát. A közös ötletelés során a következő előadás témájaként felmerült a szociális média és annak hátulütői, a nihilizmus a társadalomban, de végül a gyűlöletbeszéd mellett döntöttek.

Bartha Máté

Nyáry Pál szerint nem szorul magyarázatra a választás, gondoljunk a menekültellenes kormányzati plakátkampányra vagy a Trump-jelenségre, arra, hogy mit indított el az amerikai elnök kommunikációja. A fizikusként végzett fiút a nyelv érdekelte leginkább, az, hogy miként válhat a hatalom fegyverévé, hogyan lehet a nyelv segítségével manipulálni a társadalmat.

Szepes Anna onnan közelítette meg a kérdést, hogy mekkora súlya van a kimondott szavainknak, hogy bele se gondolunk sokszor abba, ezek a szavak tényleges cselekedetekre indíthatnak másokat.

Ezek a kérdések különösen fontosak lehetnek annak fényében, hogy a közösségi médiával kapcsolatban gyakran elhangzik vádként, hogy ott könnyű – néha ráadásul anonim módon – dobálózni a szavakkal, hiszen nem látjuk a másikat, nem érzékeljük közvetlenül a nonverbális reakcióit, nem tudunk egymás szemébe nézni, így még kevésbé tudjuk felmérni a mondanivalónk súlyát.

Az alkotók elmondták, hogy közvetlen környezetükben szerencsére nem hallani gyűlöletkeltő szólamokat, toleráns és nyitott emberekkel élnek együtt. Éppen ezért a készülés során rengeteg újságcikket olvastak el, videót néztek meg, és az ismert hírportálok kommentjeit is alaposan tanulmányozták.

Borbás Gergő beszámolt arról, hogy évekre visszamenőleg szisztematikusan végigvették a nyilatkozatokat, és jól látszott, ahogy először csak egy-két durva mondat jelent meg a nyilvánosságban, azután már hosszabb beszédek is elhangzottak gyűlöletkeltés céljából, és így fajult ez odáig, hogy ártatlan embereknek kellett meghalniuk kizárólag a származásuk miatt.

Bartha Máté

Pass Andrea, A néma tartomány rendezője szerint a Jurányiba nagyon gyakran nyitott szellemiségű közegből érkeznek diákok: "Ők nem feltétlenül érzékelik a jelenlegi társadalmi problémák súlyát, igazi veszélyét, ezért is célunk olyan előadásokat létrehozni, amelyekkel felhívhatjuk a középiskolások figyelmét a bajra."

Éppen ezért a Mentőcsónak alkotói nemcsak az előítéletesen gondolkodó fiatalokra próbálnak hatni, de egyértelmű feladatuknak tartják azt is, hogy a liberális közeg passzív részét is cselekvésre bírják.

A kommentelőkkel kapcsolatban Pass Andrea megjegyezte, hogy ma már névvel, arccal is egyre többen vállalják ezeket a szélsőséges véleményeket. Ha a nevükre kattintunk, sok esetben rögtön látjuk a Facebook-oldalukat, ahol a gyűlöletkeltő, hidegvérű posztok után a macskájukról vagy a gyerekükről osztanak meg képeket. Az is érdekes tapasztalat volt, hogy azok, akik gyűlölködő bejegyzéseket írnak, általában nagyon sok szexuális töltetű posztot tesznek ki az oldalukra.

Borbás Gergő szerint az "egyszerű cigányozás és zsidózás" ma mindennapos Magyarországon, sajnos erre senki nem kapja már fel a fejét, de az azért még mindig megrázó tudott lenni, amikor a szélsőjobboldali portálok bejegyzéseit olvasták, amelyek emberek kiirtására szólítottak fel. Bíró Gergely ehhez még hozzátette, hogy kommentről kommentre haladva egyre inkább erősödött bennük a félelem. Tudták persze korábban is, hogy léteznek ilyenek, de közvetlenül találkozni ezekkel az indulatokkal hátborzongató és elkeserítő.

Bartha Máté

Szepes Anna kiemelte, hogy az áltudományosság nagyon jellemző ezeknél a kommenteknél, amit egyébként megingathatatlan magabiztossággal képviselnek szerzőik. Találkozott például olyan ál-genetikai okfejtéssel is, melynek végkövetkeztetése az a kérdés volt: "Biztos, hogy minden életnek van értelme?".

Bár az alkotók közvetlen környezetében nem jellemző a gyűlöletbeszéd, az utcán, a tömegközlekedési eszközökön gyakran kapnak el durva mondatokat, amelyekre fontosnak tartják, hogy reagáljanak.

Stangl Franciska elmesélte, hogy egy korábbi munkahelyén az egyik kollégája azt bizonygatta, hogy a zsidók nem dolgoznak, mire összenéztek a másik munkatársával. Jó érzés volt, hogy nem maradt egyedül az egyet nem értésével. Megkérdezte a srácot, hogy mégis, mi alapján gondolja ezt. És bár nem bontakozott ki vita a kérdésről, de Franciska szerint már az is fontos, hogy nem az történt, ami ilyenkor többnyire szokott, hogy úgy teszünk, mintha nem is hallottuk volna az adott kijelentést. Az "elhallgatás" is hozzájárul ugyanis ahhoz, hogy erőre kapnak ezek az állítások.

Az alkotók egyetértettek abban, hogy nem szabad elbagatellizálni ezeknek a nyilvános megszólalásoknak a hatását, és fontos lenne tenni azért, hogy ne lehessen a közbeszéden keresztül gyűlöletet kelteni. Persze itt felmerült egy újabb lényeges kérdés, hogy vajon a szólás szabadságát ez mennyiben korlátozná.

Boznánszky Anna elmesélte, hogy a darab világa egy negatív utópia, ahol nagyon elfajulnak a dolgok, és ahol már tényleg nehéz megszólalni. Őt nagyon megviselte a szerepre készülés, és nem csak a kutatómunka, hanem a játék is, mert egy olyan karaktert alakít, akit először bántanak, majd ő is részt vesz a társai bántalmazásában.

Bartha Máté

Szepes Annának pedig pont az volt nehéz a próbák során, hogy egy olyan figurát kell eljátszania, aki körül szörnyű dolgok történnek, de még igazi lázadásra sincs lehetősége.

Borbás Gergő szerint ezért is nagyon fontos, hogy még most cselekedjünk: „A csendben lévőket kell megfogni, akik ma még szó nélkül hallgatják a gyűlöletbeszédet, és hiába nem értenek egyet, nem mernek megszólalni, úgy érzik, hogy nincs eszközük megváltoztatni a világot. Azt gondolom, hogy még mindig ők alkotják a többséget: a csendben lévők és nem a hangosan gyűlölködők. Őket kell megszólalásra bírnunk!”