„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kis alakú, gyerekeknek szóló humortalan vicclap – ez volt a Hahota magazin a 80-as években, amit ennek ellenére minden akkori gyerek lapozgatott. 2017-ben a lap újjáéledt: most is kicsi, de inkább felnőtteknek szól és továbbra is humortalan.
Az első Hahota 1980-ban jelent meg, majd negyedévente követték az újabb kiadványok egészen 1992-ig, amikor csendben kimúlt. A 80-as évek úttörőnyakkendős iskoláihoz éppúgy hozzátartozott ez a magazin, mint az iskolaköpeny vagy a november 7-i ünnepségek.
Az első kiadványokat szétkapkodták a gyerekek, minden folyosói szegletben ezt böngészgették. Annyira, hogy valamiért még talán viccesnek is tűnt, pedig leginkább fárasztó – de legalább a korosztálynak szóló – faviccekkel volt tele.
Amolyan zsebkönyvnyi méretű gyerek Ludas Matyinak nevezhetnénk, amiben a rövid viccek és a karikatúrákra, rajzokra épülő poénok mellett feltűnt egy-egy képregény is. Méghozzá olyan kiváló magyar rajzolóktól, mint Dargay Attila, Sajdik Ferenc, Lehoczki István, Szitás György, Endrődi István, Földes Vilmos stb., illetve megjelentek külföldi alkotások is, például a Pif és Herkules, vagy a Placid és Múzó.
A Hahotát az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat adta ki, szerkesztője Somosi Ágnes volt. Összesen 48 száma jelent meg. (Innen elvileg letölthetőek.)
Eddig.
A napokban ugyanis feltűnt az újságosoknál újra!
Ugyanolyan kis alakú, csak színes kivitelű. A tematika is hasonló, igaz, a – továbbra is fárasztó – viccek már inkább a felnőtteket célozzák.
(Mondjuk ilyeneket hahotázhatunk most: „Éjszaka betörnek a fogorvos lakásába. – Adja ide a pénzét – kiáltja a betörő az álmából felriadt házigazdára. – Pénzem sajnos nincs – feleli a fogorvos, de ha akarja, ingyen kihúzom valamennyi fogát.” )
Az – ezek szerint eddig csak tetszhalott állapotban lévő magazint – Gyöngy Kálmán és az Ábra Kkt. támasztotta fel. A korábban a Ludas Matyiban is dolgozó Gyöngy a Portnak elmondta, idén március elején megvásárolta a Hahota kiadói jogát. A mostani, 49. kötetben megjelent poénok alkotóival mindent leegyeztetett.
Ezek szerint nem véletlen, hogy az új Hahota a Ludas Matyi zsebkönyvnyi méretű feltámasztásának éppúgy tekinthető, mint az egykori gyerekkiadványénak. Onnan a tartalom, innen a forma öröklődött. A tartalomról eléggé lerí, hogy korábbi vicclapok újrahasznosított változatai. Jó hír viszont, hogy van benne néhány 1-2 oldalas képregény is. (Igaz, nem a Pif, de legalább Hé, Dodó!)
Az új Hahota országszerte több mint 1700 újságárusnál kapható 495 forintért, és elvileg kéthavonta jelennek majd meg a további számok.
(Na, jó, még egy viccet idézünk, elrettentésképpen: „Képzeld, mi történt velem. Meghívót kaptam egy estélyre, és az volt rajta: 'Belépés csak fehér nyakkendőben.' – Na és? Talán nem volt fehér nyakkendőd? – Nyakkendőm volt éppen, de a többieken ruha is volt…”)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.