Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hivatalossá vált, hogy június 16-án a zenekari felállással érkezik a virtuális kollektíva a novemberi Aréna-koncert előtt.
Arról már korábban beszámoltunk, a Gorillaz 2017-ben kétszer is Budapesten koncertezik, de azt eddig még nem lehetett tudni, hogy a novemberi, Budapest Sportarénába hirdetett show előtt a júniusi miniturnén hol lépnek fel Damon Albarnék a fővárosban.
A Telekom Electronic Beats szervezésében megvalósuló koncert végül a Várkert Bazárban lesz június 16-án. A Telekom közleménye szerint az együttműködés keretében a Gorillaz a zenekari felállással és néhány az új albumon, a Humanz-en közreműködő előadóval érkezik Budapestre is, így nem kell félni olyan blamától, mint amit a Gorillaz Soundsystem korábbi magyarországi fellépései okoztak.
A június 20-ai kölni koncertre ráadásul különleges projekttel készül a telekommunikációs cég és a zenekar, ugyanis a rajongók világszerte részesei lehetnek élőben a lemezbemutató fellépésnek egy 360 fokos videónak köszönhetően.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.