Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Tetszett a cikk?

Két lemez is megjelenik a visszatérő évad zenéjéből, az egyik várhatóan a szériában elhangzó dalokat, a másik az eredeti filmzenét tartalmazza majd.

Sejteni lehetett, hogy a Twin Peaks visszatérő évadában is hangsúlyos szerepet kap majd a zene, ahogy az eredeti, kilencvenes évekbeli epizódokban is, és az első részeket látva nem is kellett csalódnunk a felhozatalban. Hangzott már el egy Muddy Magnolias-szám David Lynch újraértelmezésében, és a sorozat híres Bang Bang bárjának színpadán játszotta el Shadows című dalát a Chromatics is (fenti képünkön). Az együttes a premierrel párhuzamosan tette közzé friss klipjét a számhoz.

Az új részekben feltűnt már a The Cactus Blossoms és az Au Revoir Simone is, szóval egészen színes, kultstátuszra esélyes filmzenével számolhatunk. A Rhino kiadó ráadásul mindjárt két Twin Peaks-lemezt is megjelentet szeptemberben. Az egyik a Twin Peaks (Music From the Limited Event Series), a másik Twin Peaks (Limited Event Series Original Soundtrack) címen lesz elérhető, előbbi valószínűleg a sorozatban feltűnő előadók számait, utóbbi David Lynch és Angelo Badalamenti évadhoz írt zenéjét tartalmazza majd.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bicsérdi Ádám Kult

Még maga Lynch is azt kérdi, mi a fene történik az új Twin Peaksben?

A kitartó Twin Peaks-rajongóknak üzenem, hogy ha még nem kezdték el hajnalban, akkor este feltétlenül rohanjanak a képernyő elé, mert a Fekete Barlang ijesztőbb és rejtélyesebb, mint valaha. Akik pedig most kezdenek bele, jobb ha tudják, megszállott fanként is ugyanolyan tanácstalanul állunk az új évad kezdése előtt. Furán hangzik, de ez remek hír minden sorozatrajongónak.

„Isten Veled, Barátom!” – Orbán Viktor is búcsúzik Balázs Fecótól

„Isten Veled, Barátom!” – Orbán Viktor is búcsúzik Balázs Fecótól

A franciák szerint az EU sorsa forog kockán a lengyelek és a magyarok miatt

A franciák szerint az EU sorsa forog kockán a lengyelek és a magyarok miatt

Bármilyen fenyőt venne is idén, drágább lesz, mint tavaly volt

Bármilyen fenyőt venne is idén, drágább lesz, mint tavaly volt