Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A fesztiválozók TEK-egységekkel találkozhatnak idén a Szigeten, de más biztonsági intézkedésekkel is készülnek a fesztivál szervezői.
Saját bevetési egységgel lesznek jelen az idei Sziget fesztiválon a terrorelhárítók – adta hírül a keddi Magyar Nemzet.
A fesztivál szokásos, voucheres beléptetőrendszerében a vendégeknek fényképes igazolvánnyal kell igazolniuk a személyazonosságukat, ez elősegíti a hamis vagy lejárt okmányok kiszűrését.
Emellett a beléptetőkapuknál rejtett és demonstratív technikai eszközök segítségével szűrik ki a csomagból a fegyvereket és egyéb veszélyes tárgyakat. A Szigeten telepített kamerarendszer arcfelismerő funkcióval is rendelkezik.
Mivel a rendezvény több mint tízezer fős, a magyar törvények értelmében operatív törzset kell felállítaniuk a szervezőknek, rendőrökből, katasztrófavédőkből, sőt akár az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársaiból. Emellett a BRFK fedett nyomozókat küld a Szigetre, a Terrorelhárító Központ pedig saját bevetési egységgel vonul ki a helyszínre a fesztivál hetében. Külföldről is jönnek rendőrök, Nagy-Britanniából, Németországból és Hollandiából, de lehetséges, hogy más országokból is.
A megközelítési utakat idén arra való tekintettel is biztosítják, hogy elkerülhető legyen egy esetleges tömegbe hajtós merénylet.
Külön csapatot állítottak fel arra, hogy megakadályozzák a közösségi médiában a pánikkeltésre alkalmas álhírek terjedését.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.