Lovasi András június 20-án, csendesülős, életműösszegzős koncerttel ünnepli 50. születésnapját a Fishing on Orfű fesztiválon. A próbák már javában zajlanak a koncertre, amelyen számos közreműködő ott lesz a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag egykori és jelenlegi tagjaiból, és persze más zenészek felbukkanására is lehet majd számítani.
A kerek évforduló alkalmából megpróbáljuk összeállítani Lovasi legjobb dalainak listáját. Az életmű részének tartjuk, tehát számításba jöhet két fő zenekara (Kispál és a Borz, Kiscsillag) életműve (kivéve persze a Rátgéber László vagy Leskovics Gábor által előadott dalokat), illetve a Bandi a hegyről című szólólemez is, és azok az egyéb vendégszereplések is, amelyekben a zenész jelentősen hozzájárult a végeredményhez.
Amennyiben beszállnának a szigorúan szubjektív játékba, kérjük, hogy a cikk alatt, kommentben küldjék el nekünk a legjobb tíz Lovasi-dalt tartalmazó listájukat június 19-ig. Ki tudja, lehet még tippet is adunk az ünnepi koncert dallistájához.