„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Mi ez? címmel tették ki a rendőrség honlapjára az alábbi közleményt. Mi sem tudjuk a választ.
Telefonos segítséget kér a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tényleg, ők fogalmaztak így.
Mint írták, egy bűncselekmény helyszínén nyolc darab, egyenként nyolc rétegű, 14 milliméter átmérőjű, fekete színű polietilén korongot foglaltak le.
A lefoglalt korongok eredete, felhasználási területe, rendeltetése ismeretlen. Azt nem írták, hogy milyen jellegű bűncselekménnyel összefüggésben foglalták le a rejtélyes tárgyakat.
Ön sejti, mik ezek? A cikk alatt vagy a Facebookon várjuk kommentjeit, illetve a rendőrséggel is közölheti megalapozott tippjét az itt megadott elérhetőségeken.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.