Elhunyt 94 éves korában Simon György érdemes művész szombaton - közölte a család az MTI-vel. Simon György Rákospalotán született 1923-ban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt.
1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954-1958 között a József Attila Színház, 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962-1966 között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966-1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970-1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Ekkor nyugdíjba volnult. 1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg.