Jó, mondjuk, ami az Origót illeti, nem is várjuk el tőlük, hogy valós időben valós kérdéseket tegyenek fel embereknek.

Na, de.

Azt viszont megtudhatjuk, hogy annak idején az RCA lemezkiadó vezetője arra kérte Mándokit, hogy ugyan vegye már be már akkor is nemzetközileg intergalaktikusan világhírű zenekarába a Take Thatből éppen csak kilépett, még szárba szökkenő szólókarrierje előtt hedonista korszakát élő Robbie Williams-t. Mándoki azt mondja, hogy mivel nem ismerték, meg se hallgatták Williamst. Meg hogy nem is bánja, hogy így döntött akkor. Hát persze. Nem ismerték, nem szerették. Talán, ha Bonót küldik. Esetleg. Nagyduzzogva.

Hát persze, mit neki a dagadt hülyegyerek, kit érdekel, hogy aztán ő lett a Rock DJ, a világ egyik legnagyobb popsztárja a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején (ezt még akkor is érdemes rögzíteni, ha Williams mára jelen időben érdektelen nosztalgiabuli lett). Arc van, zsé a zsebben, a zenészkocsmás háryjánoskodás meg mindig is ment Mándokinak, aki lehet, hogy Gorbacsovval és Merkellel spanol, és időről időre össze tudja rántani zenészbarátait, egy-egy úgynevezett igényes, ellenben teljesen érdektelen lemezre vagy csinnadrattás koncertre, de soha, egy pillanatra sem volt az a nemzetközileg releváns alkotó vagy producer, akinek beállítja magát.

Ja, igen, és az is kiderül az aktuális Mándoki-tiszteletkörből, hogy Bródy János többet tett a zene üdvéért, "komolyabb dolgot alkotott", mint Bob Dylan, mert a János "szakmailag is egy nagyon komoly alkotóművész". Hát, a jó ég tudja, talán Dylan is az. Bármit is jelentsen amúgy a „szakmailag is” az alkotó műfajban. Talán, ha azt mondta volna, hogy Bródy János érdemei elvitathatatlanok a magyar nyelvű popdalszerzés megalapításában és ápolásában, akkor most nem néznék ennyire hülyén.

No, de mindegy is. Fogalmam sincs, mire mennénk ilyen szellemi iránytűk, ilyen man dokik nélkül ezekben az embert próbáló kemény időkben.