Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
20 epizód készül, a sorozat jövőre debütál.
A Matt Groening-féle animációs sorozat a Disenchantment címet viseli, és annyit máris tudhatunk, hogy a Broad City című sorozatból ismert ismert Abbi Jacobson hangját is hallhatjuk majd benne, írja a Rolling Stone.
A sorozat egy iszákos herceg, Bean fazonja köré épül (ő szólal meg majd Jacobson hangján), mellette többek közt Bean manó barátját, és személyes démonát láthatjuk majd a történetben.
"A Disenchantment az életről és a halálról, a szerelemről és a szexről szól majd, és arról, hogyan viseljük el nevetve azt a világot, ami tele van szenvedéssel és idiótákkal, azzal szemben, amit az öregek, meg a varázslól mondanak nekünk" – nyilatkozta Groening.
Az első 10 részt jövőre láthatjuk a Netflixen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.