A sajátos politikusportréiról elhíresült képzőművész 2013-ban vámpírként ábrázolta Soros Györgyöt, a horror-tájba helyezett vicsorgó vámpírcápa helyett egy szeretetteli bibliai utalással operál. Az Engedjétek hozzám a gyermekeket Jézusi mondatra hajazva itt Sorost láthatjuk Jézusként, mint tanítóként, míg körülötte követői állnak, a kisdedek.
drMáriás szerint a kép különös hanglata nyilvána feszültségekből fakad. "Mert ha a gyermekek a jövő, a szeretet, a tisztaság, a naivitás, vajon jó-e nekünk az, ha majd ők netán szeretik Soros Györgyöt? Mondjuk kicsit Jézusként? Hisz ő vele egyes vonásokban hasonlóképpen viselkedő, jótékonykodó, civil-, kulturális- és számos más értékes kezdeményezést bő kézzel támogató jótevő személy? Avagy teljesen másképpen van ez? Talán éppen úgy, ahogyan azt most ellenzék hiányában nekünk egészen az izraeli miniszter-elnök látogatásáig kormányilag sulykolták? Vagyis hogy ő a gonoszak gonosza, netán maga a Sátán? - magyarázta a Librárius kortárs magazinnak a képzőművész.
Vámpírból egy passiójáték főszereplője lett Soros
Elkészült drMáriás legújabb Soros-festménye, egy egyszerű címmel: A kormány nyomására Soros György belép a Zalaigricei Keresztyén Gyermekszínjátszó körbe, ahol hálájuk jeléül megválasztják őt a Passió-játék főszereplőjévé.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.