szerző:
hvg.hu

Külön film készül Gotham sötét alakjának történetéről.

A Rolling Stone híre szerint a Martin Scorsese lesz a film producere, a rendező Todd Phillips, akit többek közt a Másnaposok című mozi felől ismerhetünk, és ő a film társ-forgatókönyvírója is az 8 Mile sztorijáért felelős Scott Silverrel együtt.

A film, melynek még nincs címe, a bűnben tocsogó Gotham Cityben játszódik majd a nyolcvanas években, s megtudhatjuk belőle, hogyan lett Joker az, aki – a későbbi Batmen-filmek főgonosz bajkeverője.

A film tónusa, a hír szerint, inkább egy bűnügyi drámáé lesz, mintsem egy filmre álmodott képregénysztorié. Ez a vállalás kellett ahhoz állítólag, hogy Scorsese részt vállaljon a projektben. Joker szerepében egy olyan színészt láthatunk majd, aki eddig nem bújt még a főgonosz bőrébe – ez persze nem meglepő, az eddigi Jokerek közül Jack Nicholson a kora miatt nem játszhatja el a fiatal gengszter szerepét, Heath Ledger pedig 2008-ban tragikus körülmények között meghalt, s mert ez a Joker-film vélhetően egy másik narratíva, Jared Leto sem kapott újabb felkérést a Suicide Squad után. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elcukisodik a Csillagok háborúja: megérkezett Baby Jabba

Elcukisodik a Csillagok háborúja: megérkezett Baby Jabba

A Pál utcai fiúkból olvasott fel a brit nagykövet – videó

A Pál utcai fiúkból olvasott fel a brit nagykövet – videó

Nagyjából olyan drága az élet Budapesten, mint Vlagyivosztokban

Nagyjából olyan drága az élet Budapesten, mint Vlagyivosztokban

A New York Egyetem professzora: Orbán elvetette a demokratikus meggyőződést

A New York Egyetem professzora: Orbán elvetette a demokratikus meggyőződést

510 lóerős dízelmotor a legújabb Audi SQ8-ban

510 lóerős dízelmotor a legújabb Audi SQ8-ban

A nemzetiségi ombudsmanhelyettes vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket

A nemzetiségi ombudsmanhelyettes vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket