„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Az országban tizenkét helyen várják péntek este az állatszeretőket az Állatkertek Éjszakáján.
Látványetetésekkel, sétákkal, állatbemutatókkal, kulturális és zenei programokkal várják a látogatókat pénteken országszerte 12 intézményben, az Állatkertek éjszakáján.
A Budapesti Állatkertben 23 helyszínen lesznek bemutatók és etetések, a Varázshegyben pedig 12 féle program közül választhatnak az érdeklődők. Lesz még LED-show, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutató, zenés programok, valamint homok- és festékanimáció is.
A Budakeszi Vadasparkban szakvezetéssel egybekötött éjszakai, fáklyás túrákon vehetnek részt a látogatók, akik az éjszakai élőlények életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről tudhatnak meg érdekességeket, a budapesti Tropicariumba pedig meg lehet nézni, hogyan és mit esznek a kőhalak, az aligátorok, a murénák, a cápák, a ráják, a galléros gyíkok vagy a leguánok.
A fáklyafénnyel kivilágított Kecskeméti Vadaskertben madárbemutatók, kígyósimogató, óriáscsótány-tapogató lesz, a felnőtteket koncerttel, a gyerekeket állatkerti homokozóval és arcfestéssel várják.
Miskolcon a "nemszeretem" állatokkal, a hüllőkkel, a kétéltűekkel és rovarokkal lehet megismerkedni, Győrben pedig bátorságpróbát tehetnek a hüllőházban a vállalkozó kedvűek.
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban ehető rovarokkal, virágokkal, majomkenyér-kóstolással, jávailövőhal-bemutatóval, mazsorettek fellépésével, LED-show-val és vidámparki játékokkal várják az érdeklődőket, Pécsen óriás társasjáték, aszfaltfestő verseny, rémtúra, világítómaszk-készítés és csillagászati távcsöves bemutató lesz, Szegeden rozsomákokkal és borjúfókákkal lehet találkozni, a Veresegyházi Medveotthonban pedig farkasokkal és medvékkel.
A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban lehet majd óriáskígyót és kaméleont simogatni, de lesz éjszakai "holdfénytúra" is.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.