Chloe Bennet Chloe Wangként jött világra, de mivel Hollywoodban próbált meg boldogulni, bizonyos kompromisszumokba bele kellett mennie. Például abba, hogy megváltoztassa a nevét, mert a producerek fülének túl kínai volt a hangzása.
A színésznő most egy hosszabb bejegyzésben mondta el a véleményét, miután az Instagramon egy követője megkérdezte, hogy mikor döntött úgy, hogy megváltoztatja a nevét. „Hollywood rasszista, és nem osztottak volna rám szerepet egy olyan vezetéknévvel, amely zavarta volna őket” – írta a színésznő, hozzátéve, hogy mindent meg fog tenni, hogy senkinek ne kelljen nevet változtatnia azért, hogy munkát kapjon.
Chloe Bennet kijelentette, hogy büszke az ázsiai gyökereire, és hogy a nevének a megváltoztatása nem változtat azon, hogy félig kínai, Kínában élt, beszéli a mandarin nyelvet, és hogy egyszerre nevelték amerikainak és kínainak.
Egy korábbi interjúban azt mondta, miután megváltoztatta a nevét, rögtön az első meghallgatáson szerepet kapott.