Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A néhai magyar popénekesről a Recorder jelentetett meg cikket.
Komár pályája a 60-as években indult, a Scampolo együttessel vált ismertté. Első szólólemeze 1970-ben jelent meg, miközben a 70-es éveben több zenekarral is fellépett, többek közt a Bergendyvel, de volt a Non-Stop tagja is.
A Recorder cikke elmeséli, hogy Komár sikeres szólókarrierje előtt volt galeri-tag, ifjúsági futballista, segédmunkás a Földgép Vállaltnál, műszaki adminisztrátor egy fodrász ktsz-nél, anyagbeszerző, könyvesbolti eladó, vagonkirakodó, villanymotorbontó, lokálénekes Szegeden és Debrecenben. A hetvenes években a színészkedéssel is próbálkozott, a Színművészeti Főiskolára járt, és szerepelt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról darabban.
A zenész, írja a Recorder, 1978-ban statisztált a Szabadíts meg a gonosztól című filmben, mely a nyilas uralom, a vészkorszak idején játszódik, 1944 késő őszén (Komár László pont ekkor, 1944 novemberében született). A filmben géppisztolyos nyilast alakított.
Komár pályáját az rakta irányba, hogy találkozott a kor popcézárjával, Erdős Péterrel. „Mit szórakozik maga ezzel a Sprint zenekarral? Maga jó kiállású, szalmaszagú parasztgyerek. Megfigyeltem, hogy a Popfesztiválban minden nő magát nézte. Miért nem próbálja meg szólóban? Úgysincs szólóénekes” – idézi Erdőst a Recorder cikke.
Komár László első szólóslágere egy filmbetétdal volt, írja a Recorder, az Óh, csak a hajnal jönne már Dobray György 1980-as Áldozat című filmjében hangzott el, Presser Gábor írta, kislemezen is megjelent. Ezt még két kislemez követte az évben, 1981-ben pedig megjelent az énekes első, sikeres szólóalbuma. Innentől, jó ideig, nem is volt megállás.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.