szerző:
hvg.hu

A Gaslamp Killer néven ismert Los Angeles-i hiphop DJ-t még egy hónappal ezelőtt vádolta meg két nő.

Az esetről itt írtunk. A sztori egy Twitter-bejegyzés alapján bukkant fel, amelyben két nő elkábításával és megerőszakolásával vádolták meg a William Bensussen néven anyakönyvezett DJ-t.

A Chelsea név alatt publikált Twitter-bejegyzés egy 2013-as esetet ecsetel, amikor Chelsea állítása szerint a zenész néhány italt adott neki és barátnőjének egy bulin, ami után kevés dologra emlékszik, de abban biztos, hogy a férfi visszaélt a helyzettel, és megerőszakolta őt és barátnőjét.

Besnussen válaszában tagadta a vádakat, azt állította, hogy a megegyezéses aktusra került sor, és azt írta, hogy miközben sokkolja az ügy, nagyon is komolyan veszi azt.

Nos, olyannyira komolyan, hogy most 5 millió dollára beperli a vádlókat (sőt az egyikük barátját is, aki megosztotta a vádat tartalmazó posztot), írja az NME. Besnussen azt állítja továbbá, hogy két szemtanú bizonyítani tudja ártatlanságát.

Gaslamp Killerrel időközben lemezkiadója, a Brainfeeder, és a bázisát jelentő klub/kollektíva, a Low End Theory is megszakította a kapcsolatot.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tudós állította, de hazugság, amit a női hisztériáról és a vibrátorról eddig mondtak

Tudós állította, de hazugság, amit a női hisztériáról és a vibrátorról eddig mondtak

Feltűnt már, mennyire megugrott a 90 év fölöttiek száma?

Feltűnt már, mennyire megugrott a 90 év fölöttiek száma?

11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

Érdemes tudni: nem örökölhetünk annál nagyobb adósságot, mint a hagyaték értéke

Érdemes tudni: nem örökölhetünk annál nagyobb adósságot, mint a hagyaték értéke

Így teheti sokkal szebbé a Chrome vagy Firefox böngészőjét

Így teheti sokkal szebbé a Chrome vagy Firefox böngészőjét

Öngyilkos merényletek zavarták meg az afganisztáni választásokat

Öngyilkos merényletek zavarták meg az afganisztáni választásokat